Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Torténetek

2012.04.16

 Egy történet a szerelemről:


 
Egy lány megkérdezte a barátját, hogy csinos-e ,
a fiú azt mondta nem.
- a lány megkérdezte tőle, szeretne -e vele lenni örökké,
a fiú válasza az volt,hogy nem.
- megkérdezte hogy ha ő elmenne, akkor sírna-e
- a fiú, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment,
könnyek csorogtak le az arcán,
- de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondta:
"Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy.
Nem szeretnék veled lenni örökké, veled AKAROK lenni örökké.
És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."
A nagy szerelem!"
Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú, meg egy lány. Hideg tél, meleg nyár, kint találta őket a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek, sokat suttogtak egymásnak forró szavakat. Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú, meg a lány. Egy napon így szólt a lány: Gyereket várok, egy kisbabát. A fiú nem szólt, csak elköszönt, többé nem jött vissza már. Elment némán és hidegen. Ez volt hát a "Nagy Szerelem!" És megszületett a kisfiú, boldog volt a lány. Hátha jő az apa tán. De nem jött, hiába várta. Teltek a napok, egyre teltek, de ő mégis reménykedett. Hiába várta, hátha jön a srác. Együtt élt a lány a kisfiával, benne lelte örömét, és eltelt ifjúságát. S nőtt a fiú napról- napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet : Anya! Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja mellett, sötét utcák, hol azelőtt jártak, fölvillantak az emlékek. Sok elmúlt napok, boldog évek. Fölsóhajtott a lány : Milyen kár hogy egyedül vagyok! A sarkon ifjú pár köszönt rá. Egy barna szemű, fekete srác vissza nézett, s a lány könnyein át, így szólt gyermekéhez : Ez volt az Apád!!!
 

 

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy
kisfiút aki olyan öt évesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.
"Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt. "Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?" Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a
fiúé hoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott!
Szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a
Bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben
egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya
kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását, szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a komából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a
mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.

 

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt. Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon széplányt. Bement, de nem tudott megszólalni. A lány megkérdezte tőle: Segíthetek? Erre ő nem is nézte, hogy milyen CDt vett ki és mondta, hogy ezt kéri. A lány kérdezte hogy becsomagolja-e, mondta a srác: Igen. A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CDt. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CDt.Egy idő után vett egy szekrényt a sok CDnek. Meg akarta hívni a lányt, de nem úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta hogy a srác épp aznap meghalt. A lány mesélt a CD-kről, és a no megtalálta a szekrényben a sok-sok CDt becsomagolva.Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt? És minden CDben ugyanaz az üzenet volt. Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki. Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ami elott túl késő lenne. Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd, Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra. Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet. Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz. És ami a legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert ok segítettek abban, hogy azzá légy, ami ma vagy. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma bármilyen sok is jusson - véges.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 36897
Hónap: 588
Nap: 8